Hírek

Koronavírus-válság Magyarországon: az ország vérkeringését is megbénította a járvány

2020.04.22.

A koronavírus okozta leállás megbénítja a gazdaságot, de a hatások nem minden ágazatban egyformán érvényesülnek. Cikksorozatunkban bemutatjuk az egyes ágazatokat érintő hatásokat - tegnap a kereskedelemről írtunk, a mai cikkünkben a szállítmányozásra térünk ki. Az ágazattal kapcsolatban általánosan elmondható, hogy nagyon heterogén - a személyszállítás például minden alágon belül jelentősen visszaesett, az áruforgalom viszont egyes szereplőknél még forgalomnövekedést is okozott.

 

A koronavírus gazdasági hatásait még csak most kezdjük igazán megismerni, a visszaesést mutató adatok pedig még egyáltalán nem állnak rendelkezésünkre. A válság sok szempontból egyedi, hiszen annak biológiai, és nem gazdasági okai voltak. A járványra adott válaszok teljes gazdasági leállást eredményeztek, hasonlót pedig nem éltünk át az elmúlt évtizedekben.

 

Emiatt a hatásokat is nehéz megbecsülni, az viszont látszik, hogy a különböző ágazatokat teljesen más módon érinti a járvány. Vannak ágazatok, amelyeknek gyakorlatilag nullára csökkent a kibocsátása, másoknál még fokozódó keresletet is láthatunk.

 

Az ágazatok vizsgálatakor a Központi Statisztikai Hivatal és az Európai Unió statisztikai hivatalának a feloszlását vesszük alapul. A fentiek szerint így csoportosíthatók a magyar gazdasági ágazatok (narancssárgával a jelen cikkben vizsgált ágazatok):

 

 

Magyarországon pedig az alábbiak szerint alakul az egyes ágazatok nemzetgazdasági súlya (az Eurostat több ágazatot összevonva mutat be, így például a most bemutatott szállítás és raktározást is két másik ágazattal együtt szemlélteti).

 

 

Mint ahogy azt a táblázatból kitűnik, most a szállítás és raktározás elnevezésű ágazatra fordítjuk a figyelmünket. Ahogy a legtöbb ágazat, ez is több gazdasági tevékenységet foglal magában, amelyek közül a legjelentékenyebbek:

  • szárazföldi szállítás,
  • vasúti szállítás,
  • légi szállítás,
  • raktározás.

 

A fentiek között feltételezhetnénk egyfajta logikai összefüggést, amely szerint a szállítás általánosságban visszaesett, és így egyformán érintett mind a négy alágazat, a Portfolio-nak küldött iparági válaszokból viszont egyáltalán nem ez látszik.

 

A szállítási ágazat önmagában 300 ezer embert foglalkoztat Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank számításai szerint a GDP 5,1%-át teszi ki, amelyből 40% a személyszállítás. A személyszállítás sokkal nagyobb ütést kaphat, mint a teherszállítás, hiszen áruforgalomra – főleg a létszükségleti cikkeknél – válság idején is szükség van.

 

A szállítási ágazatot keresleti és kínálati oldalról is sújthatja a válság, utóbbi vélhetően egyre erősebb lesz ezen belül. A nemzetgazdasági súlya miatt és fokozott érintettsége okán fontos tudnunk, hogy a szállítás nagyjából mekkora visszaesést mutat, mert abból a teljes nemzetgazdaság visszaesésének mértékét is láthatjuk – legalábbis a nagyságrendeket. Ezért itt is iparági szereplőket kerestünk meg a kérdéseinkkel.


A szárazföldi szállítás önmagában is nagyon heterogén

 

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára a Portfolio-nak küldött válaszában a szárazföldi közúti szállítással kapcsolatban elmondta, hogy a volumenben visszaesés tapasztalható, de ez most még nem annyira drasztikus. Ebben az alágazatban már a kezdetekkor jelentkeztek a problémák, amikor a szállítóknak alkalmazkodniuk kellett a határellenőrzések visszaállításához és a járványhelyzet miatt bevezetett új szabályokhoz.

 

A szervezet válaszából kiderül, hogy közúti árufuvarozás volumene leginkább azokban a szegmensekben csökkent, ahol az ipari termelés visszaesett, ilyenek például a piaci igény szerint termelő autógyárak és a hozzájuk szervesen kapcsolódó – Magyarországon jellemzően nagy teljesítményű – autóipari beszállítás, a bútoripar, a konfekció- vagy a szórakoztató, élvezeti cikkek gyártása. Ide sorolható az építőipar is, ahol a teljesítmény márciusra már jóval visszafogottabb volt.

 

Ezeknél a fuvarozóknál a visszaesés akár a 70%-ot is elérheti az első negyedévben.

 

Ugyanakkor a gyógyászati és higiéniai termékek, vagy a friss és tartós élelmiszerek, gyümölcsök, zöldségek és hasonló termékek szállítására nem csökkent az igény. Dittel Gábor elmondta, hogy a fuvarozók közel fele élt már az alkalmazottaknak nyújtott bérek csökkentésének eszközével.

 

A márciusi teljesítményekre jellemző a NiT Hungary szerint, hogy a NÚSZ Zrt. adatai alapján a tehergépjárművek után fizetett útdíjbevételek az év elején, egészen március második feléig nem csökkentek, március második két hetében azonban mintegy 210 ezerrel kevesebb áthaladást regisztrált az útdíj-szolgáltató, mint 2019 hasonló időszakában. Látszik tehát, hogy kedvezőtlenül alakulnak a folyamatok az áruszállítás terén is. A közúti fuvarozás tekintetében a szervezet a második negyedévet és a teljes gazdasági évet tekintve sem derűlátó, a tagságuk 40-45 százalékos teljesítmény-visszaesésre számít a 2019-es teljes évi teljesítményhez képest.

 

A NiT Hungary válaszában felhívja a figyelmet az ágazat egyik leginkább érintett szereplőkörére, a különjárati buszokat üzemeltető vállalkozásokra is, amelyeket a kormány a turizmus más szegmenseivel ellentétben egyelőre nem minősített kiemelten sújtott szereplőknek, így kimaradnak a kormányzati támogatások egy részéből is. A valóságban viszont őket különösen hátrányosan érintette a koronavírus-válság Dittel Gábor szerint. Ezeknek a vállalkozásoknak a döntő többsége családi kis- vagy mikrovállalatként tevékenykedik, és 1500 cég érintett az ágazaton belül. Az ő forgalmuk március második felétől gyakorlatilag nullára csökkent, egyedül a szerződéses munkásjáratok üzemelnek közülük, de azok is csak 50%-os teljesítményen a korábbi állapothoz képest.

 

A különjárati buszjáratok üzemeltetőinek a szervezet gyorsfelmérése szerint eddig több mint 2 milliárd forint volt a kára, és 10 milliárd forintot vetítenek előre. A NiT Hungary arra figyelmeztet, hogy ezek a vállalkozások megkezdték a kapacitásuk leépítését, a buszokat kivonják a forgalomból, a személyi állományt elküldik.

 

Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) főtitkára válaszában elmondta, hogy a szállítmányozás volumene összességében csökken, mert a nemzetközi forgalom szinte teljesen elapadt, és belföldön is visszaestek az ipari megrendelések. A lakossági ellátáshoz kapcsolódó megrendelések volumene nőtt, de ez önmagában nem tudja ellensúlyozni az ipari megrendeléseknél bekövetkező kereslet-visszaesést, a magyar közúti fuvarozók nagyobb része ugyanis úgy dolgozott, hogy a bevételei nagy részét különböző európai országok közötti árufuvarozásból szerezte.

 

Bíró Koppány Ajtony is kiemeli, hogy kezdetben nagy problémát jelentett a határátlépések​nél a közúti fuvarozást megakasztó hatósági ellenőrzési gyakorlat, amelyet mára sikerült megfelelő formára beállítani, és nem akadályozza az árufuvarozást, így ma inkább a kieső kereslet jelent nagy gondot. A vállalatok emiatt leépítésekbe is kezdtek, a bérmunkásokat gyakorlatilag már teljesen elküldték. Növekedést egyedül a csomagküldő szolgáltatások területén tapasztalnak – ott a kereslet olyan nagy, hogy már a munkanélkülivé vált taxisok is sok helyen a futárcégeknek dolgoznak.


A logisztika, a légi közlekedés, a vízi fuvarozás is szenved

 

Az MLSZKSZ főtitkára szerint a logisztikát leginkább a nagy árukibocsájtók leállása érintette meg - ez európai szinten, szinte minden országban közel hasonló módon történt. A gazdaság leállításának következtében egyik pillanatról a másikra eltűnt a mozgatott áruk egy igen tekintélyes része.

 

A légi közlekedés visszaesésének mértéke könnyen kikövetkeztethető, ha abból indulunk ki, hogy a légi személyszállítás teljes egészében leállt. Bíró Koppány Ajtony ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy bár a légi árufuvarozás tovább működik, de a kereslet itt is visszaesett. Egyedül a gyógyszerek és orvosi eszközök forgalma nőtt meg, ezek fuvarozására gyakran az egyébként személyszállításban tevékenykedő légitársaságok is átálltak. A légi teherfuvarozás összvolumene azonban messze elmarad a személyszállítás volumenétől, így összességében itt is erőteljes visszaesést láthatunk.

 

A vasúti fuvarozásnál szintén visszaesés tapasztalható, de itt némileg segítette a szereplőket, hogy egyes a megrendelések egy része a közúti forgalom helyett a vasútra terelődött – mondta el Bíró Koppány Ajtony a Portfolio-nak, a MÁV közleményéből az derül ki, hogy a személyszállítás 80%-kal esett vissza. A vízi árufuvarozás viszont még nem érezte meg a koronavírust a főtitkár szerint, esetükben viszont az alacsony vízállás sokkal nagyobb problémát jelent.


Összegzés

 

A fenti válaszokból az következik, hogy a szállítmányozást is jelentősen visszaveti a koronavírus válság. Első körben a határellenőrzések visszaállítása és az ellátási láncok sérülése, később pedig az általános keresletcsökkenés okozott problémákat. Kínában februárban a közúti szállítmányozó vállalatok nagyjából 70%-os visszaesést mutattak, ami megegyezik a fent adott válaszokkal. A koronaválság jellege univerzális, így aztán az országok adataiban mutatott hasonlóság egyáltalán nem meglepő, és a további vizsgálódásoknak is jó kiinduló pontot jelenthetnek.

 

A fenti válaszokból azt látjuk, hogy a szállítmányozás minden szereplője érintett a válságban, de eltérő mértékben. Így például a

  • légi személyszállítás, és a
  • különjárati buszok

teljes mértékben elvesztették a forgalmukat, de a

  • közúti fuvarozás,
  • vasúti teherszállítás,
  • vasúti személyszállítás,
  • légi teherszállítás,

is nagymértékű visszaesést szenvedett el. A folyami teherszállítást az alacsony vízállás viseli meg, így a koronaválság ott annyira nem érződik, a közúti futárcégek viszont erőteljes forgalomnövekedést tapasztalnak. Bár az látszik, hogy az ágazat összességében jelenleg szenved, de az online vásárlások szélesebb körben való elterjedésével jövőben a szállítmányozás egyre fontosabb, és perspektivikus területe lehet a lakossági igények kielégítése.

 


Forrás: www.portfolio.hu | Írta: Zsoldos Ákos | Címlapkép forrása: Getty Images

 


Koronavírus-válság Magyarországon: az ország vérkeringését is megbénította a járvány
www.zsoltfriesz.com
© Copyright, 2020