Iskolai erőszak - Van megoldás?

Az iskolai erőszakról sok szó esik mostanában, és legalább annyi ellentmondásos hír lát napvilágot, mint amilyen sokféleképpen neveljük, fegyelmezzük, féltjük gyerekeinket. De mi az oka a gyakran elhatalmasodni látszó helyzetnek, és mely megoldások a leghatékonyabbak?

Nincs általánosan elfogadott meghatározása az iskolai erőszaknak, ezért mindenki saját tapasztalatai, korábbi élményei és egyéni meggyőződése alapján reagál, ha meghallja a kifejezést. Egy 2009-ben végzett iskolaierőszak-kutatás során az egyik pedagógus például így nyilatkozott erről: „Két csoportra lehetne osztani az iskolai eroszakot: az egyik a gyerekek közötti, amely mindig volt és lesz is. A másik a tanárok és diákok közötti. Illetve van még egy típus, a lappangó módon jelenlévő erőszak, ami nem tettlegességben nyilvánul meg és gyakorlatilag tetten érhetetlen. Ez szerintem sokkal veszélyesebb.”


Olyan kérdések is felmerülnek, hogy vajon iskolai erőszak-e, ha a buszmegállóban hajba kap két diák egy olyan konfliktus miatt, amit szünetben nem tudtak rendezni, illetve, hogy mit kezdjünk azokkal a helyzetekkel, amikor egy gyerekkel szembeni vélt vagy valós sérelem miatt a felháborodott rokonok a lakásán felkeresik a tanárt, és megfenyegetik, esetleg bántalmazzák is?


Ha az iskolai agresszió fogalma körül bizonytalanság uralkodik, akkor természetes, hogy arra sincs egyértelmű válasz, kinek a feladata az erőszakos, zaklató helyzetek kezelése és megelőzése. Illetve hol húzódik a határ a csíny és a bűn között?

 

Együttműködés nélkül nem megy

 

Valójában nincs egyetlen válasz a kérdésekre. Vannak jó gyakorlatok, illetve néhány olyan is, amely nem működik. A sikeres megközelítések között első helyen kell említeni azokat a programokat, amelyek az iskolai erőszakot komplex jelenségként szemlélik, tehát elfogadják, hogy a gyermek és családja jellemzői, az oktatási intézmény működése, az iskolát körbevevő segítőrendszerek állapota a legmeghatározóbbak, ha a kockázati tényezőket kutatjuk.


A korábban már idézett kutatásban az egyik pedagógus a probléma komplexitását így fogalmazta meg: „Az egyik oldalon van a frusztrált gyerek, a másikon a frusztrált tanár. És ott vannak az oktatáspolitikai ellentétek is. A lehetőségeim a kooperatív oktatásra nagyon szűkösek. Az gyakorlatilag nem lehetséges, hogy egy problémás osztályban heti 22 órában használni tudjam a segítő technikákat.” Egy iskolaigazgató pedig – más oldalról megközelítve a problémát – arról nyilatkozott: „A szakemberképzéssel is probléma van. Azok a szociálpszichológusok, pedagógusok, akik az én iskolámba jönnek gyakorlatra, biztos, hogy nem tudják, milyen céljaik vannak, miért ezt a pályát választották. A főiskola nem tanít módszereket arra, hogy a problémás gyereknél vagy a konfliktusoknál hogyan kell muködni. A tanárok többsége elvárja, hogy a gyerekek az ő szükségleteik szerint működjenek, de valójában nem akarják vagy nem tudják az új technikákat alkalmazni.”


A kockázati tényezőket vizsgálva látszik, hogy például a gyermek neme – a fiúk hajlamosabbak a fizikai erőszak alkalmazására, míg a lányokra inkább a kirekesztés és a verbális bántalmazás jellemző –, a személyisége, vagyis az, hogyan éli meg a szorongást kelto helyzeteket; a gyermek saját erőszakélményei, hogy elszenved-e testi fenyítést, tanúja-e családon belüli erőszaknak, fontos tényezők az iskolai erőszak, zaklatás kialakulásában. Ezt tovább fokozhatja, ha az iskola és a szülők között nem alakul ki partnerségi viszony, és a család nem részese az iskolai életnek. Amikor az iskola nem találja meg a nyelvet a szülőkkel történő párbeszédben, azzal súlyosan gyengíti saját pozícióját, és elveszíti az egyik legfontosabb partnerét, akinek segítségével az iskolai konfliktusokat megelőzni és rendezni lehet. Félreértés ne essék, az ellenőrzőben való üzengetés, és szülői értekezleteken adódó öt percek, amikor nem adminisztratív kérdésekről van szó, nem tekinthetok sem sikeres, sem pedig hatékony eszköznek a szülok bevonására. Ha egy gyerek rendszeresen nem jelenik meg az iskolában, akkor ebben az ügyben nemcsak a gyerek, az osztályfőnöke, a szaktanárok érintettek, hanem a szülő és a tágabb család is. Egy angol kezdeményezésben például a nagyszülőket szervezték csoportba, a notórius lógókért ok mennek el, és viszik el őket iskolába. Egyrészt, mert nekik van idejük a kapuig kísérni oket, másrészt a gyerekek általában más, jobb viszonyt ápolnak a nagyszülői generációval. Harmadrészt pedig sok esetben pont azt a szükségletét elégíti ki a renitens gyereknek, amirol a lógás is szól: Figyeljetek rám!


A szülők és a gyerekek kapcsolatában érzékelhető leggyakoribb problémát az egyik pedagógus így fogalmazta meg. „Egy szülő a gyermekével kapcsolatos probléma említése esetén azt mondta nekem: Ne haragudj, nekem nincs időm ezzel foglalkozni. Én dolgozom.” Míg egy gyermekjóléti szolgálatnál dolgozó szakember arról nyilatkozott: „A pedagógus azt mondja, hogy már csak azért sem engedi be a szülőt. Ha az elején nem élt a beszoktatásban ezzel a lehetőséggel, akkor a későbbiekben már csak azért sem vehet benne részt. A szülok pedig gyermekmegőrzőként tekintenek az intézményre. Azt érzem, hogy mindenki hárít: nincs idom, rohanok, nem foglalkozom ezzel.”


De nem csak a szülok és a tágabb család tekintetében fontos a partnerség. A gyerekek és más iskolapolgárok – beleértve a menzás néniket és a portást – között is láthatatlan szerződés köttetik az iskola elkezdésekor. A gyerekek kitunő érzékkel mérik fel, hogy hol vannak a határok, illetve azt is, hogy komolyan be kell-e tartani a szabályokat.

 

Zéró tolerancia

 

A második fontos alapelv, hogy önmagában a büntetéssel nem lehet jól kezelni, és még kevésbé megelőzni az iskolai erőszakot. Az elmúlt években a nagy médiavisszhangot kiváltó iskolai eroszak esetek miatt egyre több országban vezetnek be szigorúbb szabályozást, büntetőjogi szankciókat ezen a területen. 2005 és 2010 között Lengyelországtól Izraelig és az Egyesült Államoktól Japánig számos országban fogadtak el olyan törvényeket, amelyek a szabályok megszegése esetén automatikus büntetést tesznek lehetővé. Tehát függetlenül a körülményektol, a szabályszegő szándékától vagy az elkövetési magatartástól, bevezették a zéró toleranciát.


A zéró tolerancia elvének támogatói szerint a megfelelő iskolai környezet és az oktatási feltételek megteremtése érdekében van szükség a szigorú szabályozásra. Az ellenzők szerint viszont ez a rendszer gyakran vezet igazságtalansághoz és büntetéshez olyan esetekben is, amikor véletlenül vagy károkozási szándék nélkül lépi át valaki a szabályokat.

 

Kapcsolódó témák:

 

FILM: Az osztály - Szinkronizált észt filmdráma (2007-08)


Kérlek írd meg véleményedet:

Hozzászólás írásához kérlek, regisztrálj és jelentkezz be!

www.zsoltfriesz.com
© Copyright, 2021