Az Élet Útjáért

Az Élet Útjáért

Közúti Biztonság... Szociális Biztonság

Egy reggel, mint megannyi másik. Az emberek autóbuszt sietve elértük, az álmosságtól únott arccal utazunk, melyről leolvasható volt, hogy megint egy unalmas egyetemi nap fog jönni. Emberek a buszon, akik halkan beszélgetnek, a rádióban a mindig megszokott zene szól.

Egy reggel, mely bennünk mindannyiunkban úgy maradt meg, mint senki másban: "Súlyos baleset Aglianaban: Egy kereszteződésben történt baleset következtében eg nő életét vesztette, míg a fia nagyon súlyos állapotban van"...

David volt az. Nemrég fejezte be a polgári szolgálatát a "Pozzo di Giacobbe"-nál. Firenzében talált állást és éppen ment a vasútállomásra, mind sokan mások. Aznap este talán találkozott volna a barátnőjével, vagy a zenekari barátjaival gitározott volna, vagy megivott volna egy sört a környék valamelyik pubjában... Aznap este sehova nem érkezett...

Az idő David számára azon az 1997 szeptemberi kora reggelen megállt. Elvesztette az eszméletét, miután megértette, hogy az anyukája nem válaszolhat neki többé. Két hétig aludt a pistoiai kórház intenzív osztályán és soha többé nem ébredt fel.

Napokig kinn vártuk őt. Mind ott voltunk, feldagadt szemekkel, az arcunkra erőltetett mosollyal annak reményében, hogy a hosszú göndör vállig érő hajával újra látjuk kijönni. Legközelebb csak a temetésen láthattuk. A templomban a bandája a "Stairway to Heaven"-t játszotta (Led Zeppelin - Stairway to Heaven = Lépcső a mennybe). Azután csak a csend, az emlékezés és a fájdalom maradt...

Miközben megvalósítottuk ezt a projektet, soha senki nem ejtette ki David nevét, de ő minden foglalkozás során beszélt nekünk, minden csendes pillanatban, minde esetben, amikor a gyerekek a szüleik vagy barátaik balesetéről meséltek. David minket arra emlékeztet, milyen fontos is az élet...

Mi így akarunk emlékezni rád... Szia David.

Gondolatok a Projektről

A helyi hatóságokkal, a velünk együttműködő szerevezetekkel, az önkéntesekkel, a munkatársakkal és a tagokkal történt egyeztetések és megállapodások után úgy döntöttünk, hogy ennek a projektnak európai méreteket szabunk az olaszországi és más európai uniós országok közlekedésbiztonságának összahasonlítása alapján.

Ugyanakkor létrehoztunk egy projektet, amely a közlekedésbiztonságra kivánja felhívni a figyelmet foglalkozások, preventív akciók segítségével, melyeket elsősorban gyerek, fiataluk és hatóságok bevonásával szerveztünk.

"Az élet útjáért" így vált az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) projektjévé. Maria Teresa Sevilla Maté, az "Eurojoven Alapítvány" spanyol önkéntese, valamint én Friesz Zsolt a "Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesülete" magyar önkéntese, egy-egy évig együtt dolgoztunk a szervezettel különböző foglalkozások lebonyolításán. A mi és a szervezet közlekedésbiztonsággal kapcsolatos tevékenységét az elkészített tanulmányok és CD-ROM mutatja be. Bemutatja mindazon erőfeszítéseket, melyeket közösen a környék gyerekeivel, fiataljaival és felnőttjeivel tettünk.

Ahogy Maria Teresa mondta, ez a projekt szívvel és mindannyiunk gondolataival készült, mindazon családtagjaink, barátaink és ismerőseink emlékére, akik az utakon vesztették életüket...

A gyerekekkel folytatott munkánk megtanított arra minket, hogy a gyerekek mennyre odafigyelnek és érzékenyek a mi viselkedésünkre. El kell gondolkodnunk azon, hogy mi őket mi vezetjük a mi példáinkkal... És amikor vezetünk az úton, vajon milyen példát mutatunk?

Maria Teresa Sevilla Maté és én

A projekt elemei

Iskolai feladatok

A szervezet munkatársai és az önkéntesek segítik a szocio-edukatív központ gyermekeit a könnyebb tanulásban, a iskolai feladatok megoldásában és hogy ismereteiket fejlesszék. Minden hétköznap 15:00 és 17:00 között végezzük ezt tevékenységet. A célja: a gyerekek önnáló tanulásra való ösztönzése, elsősorban nagy hangsúlyt fektetve azokra a tantárgyakra, melyek a gyerekek számára a legnagyobb nehézséget okozzák.

Játsszunk együtt

Minden nap az iskolai feladatok elvégzése után van másik szabadidős program, mely a gyerekek kikapcsolódását szolgálja. A foglalkozás szocio-edukatív formában történik. Nagyon fontos, hogy a gyerekek együtt, csoportokat alakítva játszanak. Ez nagyon sokszor segít nekik a szociális beilleszkedésben is. A szervezet munkatársai nagy figyelmet fordítanak a testi fejlődésükre a legkülönbözőbb foglalkozások segítségével: minden héten valamelyik tornateremben van egy sportfoglalkozás a gyerekek számára. Ezeken a tanulás utáni foglalkozásokon a európai önkénteseknek mindig lehetősége nyílik, hogy a saját projekt valamelyik elemét a gyerekekkel véghez vigye.

Egy megrajzolt világ

Vannak dolgok, amelyekről nehéz beszélni. Vannak olyan szituációk, melyekben nehéz bármit is mondani. Amikor nem akarnak jönni a szavak, akkor segíthet egy papír, egy ceruza, egy toll vagy egy ecset. Ez a foglalkozás segít abban a gyerekeknek, hogy az életük valamely nehéz pillanatát könnyebben feldolgozhassák. A foglalkozás két részre oszlik: vagy egy csoportos jellegű valamint van egy egyéni jellegű rajzfoglalkozás. A legfontosabb cél ezekben a csoportmunka: emberi kapcsolatok kiépítése a csoportokon belül. Az egyes programok végén mindig van egy rövid beszélgetés, melyen a gyerekekkel közössen megvitathatjuk a személyes élményeinket és észrevételeinket. Az itt készült rajzok és munkák a projekt záróünnepségén is kiállításra kerülnek.

A gyerekkel közösen elkészített rajz

Beszélő fimkockák

Elemző foglalkozás. A gyerekek és a szervezet munkatársai együtt néznek meg egy filmet, majd a film megtekintése után együtt beszélgetnek a film mondanivalójáról. Minden gyereknek lehetősége nyílik, hogy elmondja, számára mit is jelentenek a látottak. Végül a foglalkozást vezetők segítenek megérteni a gyerekek számára a film valódi mondanivalóját.

Részlet "A fiú szobája" című filmből, melyben a főszereplő elveszíti fiát egy balesetben.

Irányjelzők

Ennek a foglalkozásnak a célja, hogy megtanítsa a gyerekeknek a legfontosabb közúti jelzéseket és szabályokat. A programokat a helyi rendőrség (Polizia Municipale), az állami rendőrség (Polizia dello Stato) és a csendőrség (Carabinieri) segítségével egy könnyed formában valósítjuk meg.

Keressük együtt

A szervezet munkatársai és az EVS-önkéntesek együtt dolgoznak egy tanulmányon, mely a összefoglalja a közlekedésbiztonság helyzetét Olaszországban és az európai önkéntes országában, nagy hangsúlyt fektetve azokra a balesetekre, melyeknek gyermekek is részesei voltak (balesetben megsebesült vagy elhunyt gyermekek százalékos aránya; azon gyermekek száma, melyek közúti balesetben veszítették el a szüleiket; azon gyerekek száma, melyek a saját szemükkel látták meghalni szüleiket egy közúti balesetben, stb.). Az összefoglalt eredmények később a helyi hatóságokkal és más szervezetekkel együtt kerülnek kiértékelésre. Erre azért van szükség, mert összehasonlítva más európai országok hasonló jellegű adaraival segít abban, hogy megértsük, melyek azok az intézkedések és tennivalók, amik elősegítik a városunkban a közlekedési biztonság javulását.

"Bábuk"

A gyerekek, az önkéntesek és a központ operátrai illetve az európai önkéntesek ember formájú bábukat készítenek el a helyi hatóságok segítségével, és ezeket a bábukat kihelyezik a közúthálózat minden olyan pontjára, ahol halálos kimenetelű baleset történt. Ezek a bábuk az országút áldozatait fogják jelképezni, emlékeztetve a közlekedéshez kötődő veszélyekre, valamint felhívva a figyelmet a gépkocsivezetős felelősségére. Ez egy Franciaországban született ötlet alapján történik: az A.V.R.R.A. (Association des Victimes de la Route Rhône-Alpes = A Rhône-Alpes Országút Áldozatai Szervezet) vitte véghez az úgynevezett "Operation Silhouettes debout 2002" projektet a franciaországi 75-ös országúton, ahol 10 év alatt 50 baleset történt. A mi motivációnk is az volt ezzel a projekttel, hogy egy európai szemléletű kezdeményezést valósítsunk meg az országunkban is.

A helyi rendőrség munkatársa a kihelyezésre kerülő bábukat szemléli

Jacqui története

Jacqueline Saburido, (Caracas, Venezuela 1978. december 20. –) egy tragikus autóbaleset áldozata és túlélője, aki nyilvánosságra hozta arcának eltorzulását, hogy bemutassa az ittas vezetés lehetséges következményeit.
Rosalia és Amadeo Saburido egyetlen gyermekeként, a 20 éves Jacqueline a venezuelai Caracasban élte életét. A szülei válása után apjához került, és mérnöknek tanult, hogy később átvehesse a családi légkondicionáló vállalkozást. 1999-ben Jackie félbehagyva tanulmányait úgy döntött, hogy Texas-ba megy angolt tanulni.
1999. szeptember 19-én Jackie a texasi Austinban volt egy születésnapi partin. Ő és a barátai (Laura Guerrero, Johan Daal és Johanna Gil), egy osztálytársukkal, Natalia Chpytchak Bennett-tel indultak haza. Reginald Stephey, egy 18 éves főiskolás is hazafelé tartott, a barátaival történő italozás után. Austin határában Stephey 1996-os GMC Yukon gépkocsija belecsapódott Natalia 1990-es Oldsmobile-jába, amiben Saburido és a többiek is ültek. Laura és Natalia azonnal meghaltak. Johanna és Johan megsérültek, de az állapotuk nem volt súlyos. Jackie lábai beszorultak az összegyűrődött műszerfal alá, és az autó kigyulladt. Két mentő, John McIntosh és Bryan Fitzpatrick véletlenül pont arra járt, amikor Reggie leintette őket. A lángok több méter magasra csaptak, amikor a mentők megérkeztek. McIntosh eloltotta azt a tűzoltókészülékével, és hozzáfogtak az utasok kiszedéséhez.
Jackie bennragadt, és a tűz újra fellángolt. McIntosh és Fitzpatrick hátrálni kezdett, és Jackie körülbelül 45 másodpercig a kocsit beborító lángok között ragadt. Nem sokkal később megérkezett egy tűzoltóautó, és eloltotta a tüzet, csak ezután lehetett Jackie-t kiszabadítani. Helikopterrel rögtön Galveston-ba, a kórház égési osztályára vitték .
Testének több, mint 60%-a megégett, ezek főleg harmadfokú égések voltak. Az orvosok nem adtak neki esélyt a túlélésre, de mindent beleadtak. Csodálatos módon, Jackie kicselezte a halált. A sérülései súlyosságából kifolyólag az összes ujját amputálni kellett. Elvesztette a haját, a füleit, az orrát, az ajkát, a szemöldökét, és a látása nagy részét. Az ütközés óta több mint 50 műtéten esett át, többek között olyan szemműtéteken, amik lehetővé tették, hogy újra lásson.
2001 júniusában Reginald Stephey-t kétszer hét év letöltendő börtönbüntetésre, és 20 ezer dolláros bírságra büntették. A fellebbezésnek nem volt helye.
Jackie eldöntötte, hogy az életét mások segítésének szenteli. Engedélyezte, hogy a baleset utáni fényképeit megjelentessék posztereken, a TV-ben, reklámokban, és az interneten, bemutatva, hogy mit okozhat a részegen vezetés. Legtöbben egy képről ismerik, amin az eldeformálódott arca alatt ez a szöveg látható: "Ez vagyok én, miután egy részeg vezető nekünk jött." Milliókat nyűgöz le hősiességével, a pozitív gondolkodásával, és a fáradhatatlan harcával a részeg vezetés ellen. Jackie most is Venezuelában él, miután évekig Amerikában kezelték a sérüléseit.

VIDEO: Jacqui története (olasz feliratozással)