Hírek

2004-ben miután közlekedésmérnökként lediplomáztam, kerestem a lehetőséget, hogy megvalósítsam az egyik nagy álmomat: Olaszországban élni. Nyelvi akadálya nem lehetett, hiszen már ekkor is megfelelő szinten beszéltem olaszul. Természetesen a szakmámban szerettem volna elkezdeni dolgozni, de végül az elkövetkező egy év egészen másként alakult. A kinti munkalehetőségek keresése közben véletlenül akadtam rá az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) elnevezésű lehetőségre, melynek lényege, hogy az Európai Unió által finanszírozott önkénteseknek megvalósított projektekben lehetett részt venni különféle időtartamokra. Az aktuális lehetőségeket tartalmazó adatbázisból én egy gyerekekkel megvalósítandó közlekedésbiztonsági projektet választottam ki, amelyet 1 éve alatt kellett megvalósítanom európai önkéntesként egy Firenzétől kb. 35 kilóméterre egy „Pozzo di Giacobbe o.n.l.u.s.” elnevezésű önkéntes szervezetnél. A projekt címe: „Per la Strada della Vita… Sicurezza Stradale… Sicurezza Sociale”, vagyis „Az Élet Útjáért… Közúti Biztonság… Szociális biztonság”.

A toszkánai öntkéntes szervezet néhány öntkéntese… A segítő szándék nem kortól függ…

Azt, hogy milyen élményeket tartogatott számomra a 2005-ös év, talán az a rövid leírás mutatja meg a legjobban, amelyet az éppen az ottlétem végén kiadott emlékkönyvben hagytam: "Mi jut eszembe, amikor ezt a nevet hallom: Pozzo di Giacobbe onlus?: Akarat, hogy valami hasznosat tegyünk. Barátságok. Korábban soha nem tapasztalt élmények. A fejlődés lehetősége. Az ismereteink átadása más emberek számára. Tanulni és tanítani. Segíteni azoknak, akiknek erre szükségük van. Egy nyugodt sziget az élet tengerén. Egy hely, amelyet sosem felejtek el, bárhová is sodor majd az élet. Nincs kétségem: ez az év, amelyet a "Pozzo"-nál töltöttem, minden bizonnyal életem egyik legszebb periódusa volt. Biztos vagyok, hogy én is sokat változtam gondolkodásomban, nagyon sok mindent tanultam a felelős vezetőktől, a munkatársaktól és az önkéntesektől, valamint azoktól a gyermekektől is, akik minden nap velem voltak a "Pozzo"-nál vagy a signai központban. Mindig emlékezni fogok az ő mosolyaikra. Nagyon nehéz a megfelelő módon megköszönni mindazt, amit itt kaptam, ezért csak ennyit mondanék: Köszönet mindenkinek mindenért. Köszönöm "Pozzo"!"

Sikerült hamar beilleszkednem és a gyerekek is elfogadtak.

Az önkéntes szervezetnél olyan elsősorban olyan gyermekekkel foglalkoztunk, akik beilleszkedési, tanulási és egyéb szociális problémákkal rendelkeztek: számos, Olaszország más tájairól Toszkánába költözött család utódjai, illetve a legkülönbözőbb országokból (Albánia, Szenegál, Románia, stb.) származó gyermekkel valósíthattam meg a projektemet. Imádtam ezt a multikulturális közeget… Minden hétköznap mikrobusszal gyűjtöttük össze a gyerekeket az iskolákból tanítási idő után és bevittük őket Quarrata belvárosában található szervezet központjába. Az első másfél órában közösen megcsináltuk a házi feladatokat, elmagyaráztuk mindazon feladatokat, amelyeket nem értettek a gyermekek. Amikor ezzel végeztünk, jöhettek a fakultatív foglalkozások, közötte az én közlekedésbiztonsági projektem is: együtt rajzoltunk közlekedéssel kapcsolatos rajzokat, használtunk a témával foglalkozó számítógépes szoftvereket, vagy helyi rendőröket hívtam meg azért, hogy előadást tartsanak a biztonságos közlekedésről és annak fontosságáról. Később a helyi hatósággal sikerült megvalósítanunk egy másik projektet is: A város területén belül minden egyes tragikus kimenetelű közúti baleset helyszínére egy fekete bábu lett elhelyezve, azért hogy a járművel vezető közlekedőket emlékeztesse arra, hogy jobb a megfontolt döntéshozás, mint az utólagos végtelen fájdalom és sajnálkozás.

„Minden egyes tragikus kimenetelű közúti baleset helyszínére egy fekete bábu lett elhelyezve…”

Az egyéves jelenlétem lényege azonban nem csak gyermekek oktatása volt, hanem közösségépítés és a városban élő nehéz helyzetű emberek megsegítése is. Minden nap végén összegyűjtöttük a helyi pékségekben el nem adott péksüteményeket és elvittük mindazon emberek, családok számára, akiknek rossz anyagi helyzetük miatt ez is nagy segítséget jelentett. Évente kétszer kivonultunk a helyi szupermarketekbe, hogy nem gyorsan romlandó élelmiszerekből tonnányi mennyiséget gyűjtsünk össze a lakosság bevonásával, majd azokat eljuttassuk a rászorulók számára. Emellett rendszeresen szerveztünk szabadidős programokat is gyermekek számára: turistalátványosságokat tekintettünk meg, elutaztunk a tengerhez, hétvégi szabadtéri foglalkozásokat csináltunk gyermekek és felnőttek számára. A nyár végén pedig a közeli zöld parkban egy hétig az önkéntes szervezet üzemeltetett egy szabadtéri rendezvényt, ahol folyamatos programok mellett nagyon kedvezményes áron lehetett különféle – az önkéntesek által a helyszínen elkészített ételeket – venni és elfogyasztani. Ennek keretében ismertethettem a város lakosságával a közlekedésbiztonsági projektemet, de ugyanakkor életemben először sütöttem pizzát vagy készítettem grillcsirkét, majd szolgáltam fel az általunk elkészített ételeket. Itt is eddig nem tapasztalt hihetetlen élményekben volt részem.

A gyermekekkel a Pisai Ferde torony tövében

Munkában az önkéntese szervezet által szervezett rendezvény konyháján

Az egyéves kint tartózkodásom végén sikerült még egy hatalmas élménnyel is gazdagodnom. A olasz Caritas szervezésében lehetőségem nyílott, hogy egy hetet Szicíliában is önkénteskedhessek. Messinában egy egyházi iskola kollégiumában szállásoltak el és láttak vendégül minket, hihetetlenül segítőkész apácák gondoskodtak róla, hogy arról, hogy az ott tartózkodásunk során ételben, megfelelő szállásban ne legyen hiányunk. Az egy hét alatt meglátogattam és tevékenyen részt vettem egy testi és szellemi fogyatékokkal élő emberekkel foglalkozó bentlakásos szociális otthon munkájában, meglátogattam a helyi Caritas egyik központját, valamint ajándékokat vittem messinai kikötőben található montenegrói roma származású, lakókocsikban élő családoknak, akik akkor már évek óta a kikötő egy sarkában éltek borzasztó körülmények között.

Egy, a messinai kikötőben élő menekült család lakókocsija belülről, együtt a gyermekekkel és a többi önkéntessel.

Akik gondoskodtak arról, hogy ne szenvedjünk hiányt szállásban és ételben az ottlétünk alatt

A testi és szellemi fogyatékokkal élő emberekkel foglalkozó bentlakásos szociális otthon vezetője. Egy, azon csodálatos emberek közül, akikkel Olaszországban akkoriban találkoztam.

Nehéz lenne röviden leírni mindazon élményeket, amelyeket átélem 2005 márciusa és 2006 februárja között. Annyi biztos, hogy hatással volt a személyiségem alakulására és máig úgy érzem, hogy életem legszebb éve volt… Segíteni jó és minden egyes élménnyel gazdagabbá, többé válik az ember. Ezért biztosan érdemes önkénteskedni.

Írta: Friesz Zsolt | Fényképek forrása: Friesz Zsolt