Az önkéntesség talán az egyik legtisztább formája annak, amikor az ember nem azért ad, mert muszáj, hanem azért, mert hisz valamiben. Hisz abban, hogy egy mosoly, egy segítő kéz, egy őszinte szó vagy akár néhány óra ráfordított idő is képes jobbá tenni valaki más napját – néha pedig az egész életét. Az önkéntesség szépsége nem a látványosságában rejlik, hanem azokban az apró pillanatokban, amelyek csendben, szinte észrevétlenül formálják a világot emberibbé.
Aki önkéntesként segít, valójában nemcsak másoknak ad, hanem önmagát is gazdagítja. Megtanul figyelni, együtt érezni, közösségben gondolkodni és értékelni azokat a dolgokat, amelyek mellett a hétköznapok rohanásában sokszor elsétálunk. Az önkéntesség nem a tökéletességről szól, hanem a szándékról – arról, hogy valaki időt, energiát és szívet tesz egy ügy mögé, minden elvárás nélkül. És talán éppen ezért olyan különleges.
2005 márciusától 2006 februárjának végéig egy évet töltöttem a "Pozzo di Giacobbe o.n.l.u.s." elnevezésű önkéntes-szervezetnél az olaszországi Quarrata (Toszkána régió) városában, ahol európai önkéntesként egy közlekedésbiztonsági projektet csináltam gyerekeknek. Életem legszebb egy éve volt, melyre mindig nagy boldogsággal emlékezek vissza. A továbbiakban erről a szervezetről lehet néhány információt megtudni. Hogy mit érzek azok iránt az emberek iránt, akikkel itt éltem mindennapjaimat, azt leginkább a szervezet 20 éves évfordulójára készített emlékkönyvben általam leírt sorok árulják el a legjobban.
2005 márciusától 2006 februárjának végéig egy évet töltöttem a "Pozzo di Giacobbe o.n.l.u.s." elnevezésű önkéntes-szervezetnél, ahol a "Az élet útjáért... Közúti biztonság... Szociális biztonság" elnevezésű, az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretében lebonyolított projekt vezetője voltam. Az alábbiakban ez a projekt kerül bemutatásra.
